Az Ubuntu telepítés utáni alapvető konfigurálása

Az Ubuntu telepítésével még nem végeztünk akkor, ha csak szimplán feltelepítettük az Ubuntut. A rendszer feltelepült, azonban a használat során úgy tűnhet, hogy nem működik megfelelően. Például a Skype ikonja nem jelenik meg a megfelelő helyen. Nagyon hasznos program lesz a Terminál. Ezt jó, ha már most leszögezzük, ne féljünk megjegyezni a nevét!

Ubuntu 12.04 alatt nincs telepítve a dconf-tools nevű csomag. Ezt meg kell tennünk, hiszen könnyedén tudunk beállításokat módosítani. Olyan beállításokat, amelyeket vagy csak "forrás-átírással" tudnánk megtenni, mivel grafikus felületen keresztül az alaprendszer nem teszi ezt lehetővé. A dconf-tools-féle dconf-editor hasonló ahhoz, amikor a Windows registry-értékeit piszkáljuk. Kezdjük is!

Nyissunk meg egy terminált! A sudo "előtag" azért lesz fontos, mert ezzel fogunk magunknak rendszergazdai (root) jogosultságot adni a telepítéshez. Ha megnyitottuk a terminált, adjuk ki a következő parancsot:

sudo apt-get install dconf-tools

Ha a telepítés elkészült, az ún. Dash (hasonló funkcióval bír, mint a Windows Start menüje) keresőjébe írjuk be: dconf-editor!

Ezután megnyílik a programunk. Oldalt meg kell keresnünk a következőt: com -> canonical -> Unity -> Panel -> systray-whitelist. Ennek a paramétereit módosítsuk simán all-ra, tehát így nézzen ki: systray-whitelist["all"]! Ez lehetővé teszi azt, hogy a megnyitott programjaink, amelyek igénylik a felső panelt (értesítési felületet), megjelenjenek ott (olyan, mint Windows-ban a tálca). Remek!

Újabb probléma: a Skype telepítése után megfigyelhetjük, hogy a menüjében nem láthatók a menüpontok ikonjai. Ezeket a következő parancsokkal korrigálhatjuk:

1. gconftool-2 --set --type=boolean /desktop/gnome/interface/buttons_have_icons true

2. gconftool-2 --set --type=boolean /desktop/gnome/interface/menus_have_icons true

Helyes! Továbbá vannak, akik be szeretnék állítani notebook-ok esetében az akkumulátor százalékban megadott alacsony-, illetve kritikus szintjét, valamint azt, hogy a kritikus szint alá csökkenve az akkumulátor feltöltöttsége, mit kezdjen vele az Ubuntu. Ennek beállítására alapvetően nincs lehetőség, de a dconf-editor segítségével még ez is megoldható. Keressük meg a következőt: org > gnome > settings-daemon > plugins > power! Ha megvan, keressünk egy olyat, hogy use-time-for-policy. Ennek értéke FALSE legyen (azaz ne legyen kipipálva)! Utána még megkeresünk 3 pontot ugyanitt, meg is mondom, melyek lesznek azok. Az én általam használt értékekkel írom le őket:

1. Alacsony töltöttség: 15% (percentage-low: 15)

2. Kritikus szint: 12% (percentage-critical: 12)

3. Az adott művelet végrehajtása: 9% (percentage-action: 9)

A 9%-nál végrehajtandó műveletet meg tudjuk adni a rendszerbeállításokban, az energiakezelés menüpont alatt. Az általam alapvetőnek elnevezett konfigurálás végeztével újra kell indítanunk a számítógépet. Remélem, segíthettem, legközelebb folytatom!

Az Ubuntu telepítése

Először is szeretném leszögezni, hogy ehhez a leíráshoz nem fogok képeket mellékelni. Aki a telepítés folyamatáról képeket szeretne megtekinteni, az keressen rá a Google-ön, vagy pedig kattintson ide! Megbízható forrásból származó képek, egy jófajta leírással egyetemben kiválóan felhasználható azok számára, akik most ismerkednek a Linux, azon belül is a Debian alapokon működő Ubuntu világával. Az általam linkelt képekre a leírásban hivatkozni fogok. Ha "jól tévedek", 24 darab képet számlál az oldalunk. Az Ubuntu 12.04-es verziója ingyenesen letölthető innen.

Nos tehát! Aki már telepített Windows-t, annak remélhetőleg nem lesz különösebb gondja a telepítő lemez elindításával. A számítógép újraindítása után a telepítőlemezünkről vagy pendrive-unkról kell boot-olnunk (amelyik nekünk szimpatikusabb). Ha ezzel megvagyunk, egy különösnek sem nevezhető kép fogad minket. Kiválaszthatjuk az indítási módot. Lehetőségünk van arra, hogy telepítés előtt kipróbáljuk a minket komoly érdeklődéssel eltöltő operációs rendszerünket, amellyel ismerkedni szeretnénk. Ezt úgy mondjuk, hogy LiveCD-ről indítjuk el az Ubuntut. A számítógép merevlemezére alapesetben nincs az égvilágon semmilyen ráhatással ez a fajta indítási mód. Használhatjuk a rendszert, betekinthetünk abba, nagyjából hogyan kell elképzelnünk egy már feltelepített rendszert. Ez a lehetőség meglehetősen hasznos, hiszen a hardverek többsége már alapból működni fog Ubuntuval, így nagy eséllyel az internetkapcsolatunkat is azonnal igénybe vehetjük a betöltés után közvetlenül. Ha megtetszett a rendszer, és megbizonyosodtunk afelől, hogy a számítógépünk alkalmas arra, hogy ezt a rendszert futtassa, indulhat a telepítés.

Első körben a nyelvet kell kiválasztanunk, ez lesz a rendszerünk (de még inkább a telepítés) alapnyelve. Megjegyzendő, hogy a telepítés végeztével (vagy éppen aközben) a rendszerünket le kell "magyarítanunk", hiszen a nyelvi fájlok, nyelvi csomagok nincsenek alapértelmezetten rajta a lemezen, azokat sok egyéb frissítéssel együtt az internetről szedi le. Ha a nyelv kiválasztásával megvagyunk, jöhet a következő lépés.

A telepítő ellenőrizni fogja, hogy "a legjobb eredmények érdekében" biztosítottunk-e bizonyos kritériumokat. Ez 3 dolgot takar: a merevlemezünk tárolókapacitását; a számítógép csatlakozik-e az elektromos hálózatra; a számítógép csatlakozik-e az internetre. Ezek közül az első a legfontosabb, annak mindenképp teljesülnie kell! A számítógépet notebook esetén érdemes a biztonság kedvéért rákötnünk az elektromos hálózatra, nehogy lemerüljön telepítés közben. Ha a számítógépünk csatlakozik az internetre, akkor telepítés közben frissítéseket tudunk letölteni (pontosabban a telepítő automatikusan letölti a frissítéseket, többek között a nyelvi csomagokat is). Ezt ajánlott bepipálnunk! És ajánlott még bepipálnunk a harmadik féltől származó szoftverek telepítésének lehetőségét is, mert vannak bizonyos technológiák, bővítmények, kiegészítések, amelyeket az Ubuntu készítői nem bocsátanak azonnal rendelkezésünkre. Ha ezekkel megvagyunk, mehetünk tovább.

Ki kell választanunk a telepítés típusát. Nagyon sokan itt szokták elrontani. Legtöbb esetben itt is 3 lehetőséggel találkozhatunk. Az első lehetőségünk az, hogy a telepítő észleli, hogy egy másik operációs rendszer is van a számítógépen, így annak helyét akarja elfoglalni. Ez a fajta telepítéstípus törölni fog minden adatot a merevlemezünkről. A második lehetőség, hogy a telepítő felhasználja az egész lemezt. A harmadik lehetőség "valami más". Itt kézzel particionálhatunk. Én az utolsó lehetőséget szoktam javasolni, és jelen írásomban is erre fogok kitérni, hiszen erre érdemes. Ha van már operációs rendszer telepítve a gépünkre, például egy Windows 7, nem akadály, hiszen ez mellé is telepíthetjük az Ubuntut! Csupán annyit kell csinálnunk, hogy a Windows C: meghajtóját (és esetlegesen az NTFS-re formázott adatpartíciónak létrehozott, a Windows-ban legtöbbször D: meghajtónak becézett partíciót) békén hagyjuk, ez nagyon fontos! A szabad, fel nem használt területet (vagy törölni kívánt partíciókat) igénybe vesszük. Ha az adatpartíciót nélkülözzük, akkor kijelenthető, hogy nagyjából 20 GB hely bőven elegendő a Linuxnak, de én a biztonság kedvéért kb. 60 GB-t szoktam javasolni a rendszernek, 80-nál többet pedig felesleges a Linuxnak "adományoznunk". És erről fogok most beszélni. Itt jönnek elő az ún. "csatolási pontok", amelyek az eddigi Windows-júzereknek ismeretlen fogalmak (vagy fogalom) lehet(nek). Nem fogok valamennyi csatolási pontról beszélni, még csak a csatolási pontokról úgy általánosságban sem fogok sokat beszélni, egyelőre csak a hétköznapi felhasználó igényeinek kielégítését célzó megoldással ismertetem a Tisztelt Olvasót. A csatolási pont lényege röviden az, hogy különböző partíciókat tudunk a rendszer alá csatolni olyan módon, hogy ez használat közben nem lesz észrevehető, hiszen egy-egy partíciót külön-külön könyvtárakba való belépés után érünk el, és így az egész "egybefolyik", magyarán itt nincsenek külön-külön betűjellel ellátott meghajtók, hanem minden egybe van. Az alaprendszer csatolási pontjának mindenképpen a "/" jelzővel ellátott csatolási pontot kell majd megadnunk. Ehhez létre kell hoznunk egy partíciót, legyen ez mondjuk 60 GB, amit ext4-es naplózó fájlrendszer jellemezzen (a Windows, mint már korábban említettem, NTFS fájlrendszert használ)! Ezt jelöljük ki formázásra is, ami azt fogja jelenteni, hogy ext4-es fájlrendszerrel formázott partíciót fogunk kapni. Ezek után hozzunk létre egy ún. SWAP partíciót, itt a "Használat"-on belül válasszuk ki a CSEREHELY-et. Ezt nem kell formáznunk, nem is tudjuk, és csatolási pontot sem kell megadnunk. A SWAP partíciónk mérete legyen a memória duplája, és az sem baj, ha felfelé kerekítünk (pl. 2 GB RAM esetében 4100 MB-os SWAP partíciót kell létrehoznunk). Ez a Windows-os lapozófájlnak az "alternatívája". Erre legfőképpen akkor lesz szükségünk, amikor hibernáljuk a számítógépet. VISZONT! A dokumentumainkat, képeinket stb. valahol tárolnunk is kell, ami értelemszerűen lehet az alaprendszer partíciója is (Windows-ban a Felhasználók könyvtára tartalmazza a személyes fájljainkat). Linux alatt a gyökérkönyvtárban ("/" csatolási pont) található "home" mappa fogja tartalmazni a fájljainkat. És itt értjük meg a csatolás lényegét. Ha szeretnénk, hozzunk létre egy kifejezetten Linuxnak szánt, nagyméretű adatpartíciót. Ennek mérete annyi legyen, amennyit a felhasználó szánni kíván neki, jelen esetünkben ez legyen mondjuk 120 GB! Hozzuk létre a partíciót, szintén ext4-esre formázva, azonban a csatolási pontnak a "/home"-ot válasszuk! Ez azt fogja jelenteni, hogy a gyökérkönyvtárban majd a "home" mappába belépve valójában már ezt a most létrehozott partíciót fogjuk igénybe venni. Ugye, milyen érdekes? Sokkal egyszerűbb, mint Windows alatt meghajtók betűjeleivel bíbelődni. Minden egybe van, mégis külön partíción. Ha nem szeretnénk külön partíciót létrehozni a "home"-nak, akkor természetesen nem kötelező, viszont így a "/"-en tárolódik minden adatunk, ami újratelepítés esetén elvész. De ha rendelkezünk "home"-mal, akkor újratelepítés esetén minden beállításunk, minden fájlunk, minden adatunk megmarad, hiszen újratelepítés során szintén az új rendszerünk gyökérkönyvtárának "home" könyvtára alá csatoljuk a mindenkori "home" partíciónkat. Bonyolultnak és hosszúnak tűnhet ez első nekifutásra, pedig egyáltalán nem az! A Windows-ban ilyen lehetőség nincs. Amit itt fontos megemlítenem, az a rendszerbetöltő. A rendszerbetöltőnek MINDIG arra a WINCHESTER-RE (tehát NEM partícióra) kell kerülnie, amelyre az operációs rendszerünket telepítjük (lehet másikra is, de arra inkább most ne térjünk ki)! Ez a legbiztonságosabb módja annak, hogy a feltelepített rendszerünk sikeresen el is induljon. Ha a partíciók és a különféle csatolási pontok beállításával megvagyunk, megint mehetünk tovább.

Az elkövetkezendő pontokban nem lesz túl sok tennivalónk, hiszen szinte már minden adja magát. Meg kell adnunk a tartózkodási helyünket, a billentyűzetkiosztást, a nevünket, cégünk nevét, jelszavunkat, stb. Ha lehetséges, nyugodtan titkosítsuk a saját mappánkat, ne féljünk tőle. Ezt annál a pontnál tudjuk megtenni, ahol a jelszavunkat is megadjuk. Szintén ennél a pontnál az automata beléptetés lehetőségének választása nem ajánlott!

Telepítés közben rövid bemutatóval kedveskednek nekünk a készítők, amely lefutásának végeztével a számítógépünket újra kell indítanunk. Egy vadonatúj rendszer fog várni minket. Jó szórakozást, kellemes "linuxozást", remélem, segíthettem! A következő bejegyzésben folytatom, leírom a kezdeti tapasztalataimat, elkezdek megoldásokkal előhozakodni bizonyos problémákat érintően.

Ó, Ubuntu!

Linux versus Windows - Csak úgy szubjektíven! II.

Ez a bejegyzés az előző folytatása, ahogy a címből is kitűnik. Itt az említett rendszerekkel kapcsolatos tapasztalataimról, egyéni, szubjektív benyomásaimról, ezek összegzéséről fogok írni. Kezdjük hát!

Windows

Ha tömören összefoglalnám, mi a véleményem róla, csak annyit írnék: nem szeretem. Nem szeretem, mert nem kellően testreszabható. Nem szeretem, mert korlátozottak a lehetőségeim. Értem ezt úgy, hogy ha gyengébb konfigurációval rendelkező számítógéppel rendelkezem (micsoda szavak!), akkor bele kell törődnöm, hogy egy olyan Windows-rendszert kell feltelepítenem, amely már lehet, hogy nincs is támogatva (például Windows XP). Ha pedig igazat mondok, akkor sajnos azt kell mondani, hogy az XP meglehetősen lassú. Iszonyatosan be tud lassulni egy idő után. A karbantartása persze többé-kevésbé megoldható, de minek, ha van jobb? Gyorsabb számítógépekre létezik továbbá a Windows Vista. Ezt a rendszert nem kell kommentálnom, mert a végeredmény triviális. Windows 7 és Windows 8. Ezek már egész pofás rendszerek lettek, de valahogy mégsem az igazi, mivel Windows. Ezt leszámítva, egész gyorsan képesek felállni, a stabilitásukkal sincs különösebb probléma, és még ki is néznek valahogy. A Windows 8 megjelenésekor a csempés megoldások különösen rokonszenvesek voltak, és itt meg is állunk egy pillanatra. A 8-as rendszert sok kritika érte ez miatt, hiszen "még Start menü sincs". És akkor mi van? A számítógép kikapcsolása / újraindítása stb. még így is pofon egyszerű. Minek az asztalra parancsikonok? Csempék parancsikonok. Váltogatni kell a csempék közt. Oldalra húzva az egeret megjelennek a megnyitott programok, minek a tálca? A PC-k kora lassan lejár, helyüket átveszik a táblagépek (kétségtelen, tableten kényelmetlen dolgozni). A Windows halad a korral, és ez nem baj. Ez a csempékről alkotott szubjektív véleményem csupán. De mi van akkor, ha akadnak olyanok, akiknek ez nem tetszik? Felületek híján vissza kell térnünk egy régebbi rendszerre? Na ne már! Testreszabhatóság, kérem! Vajon miket tettek bele gyárilag ebbe a fránya Windows-ba? Sosem tudjuk meg.

Linux

Jómagam a Linux-alapú rendszereket jobban preferálom, hiszen szinte teljes mértékben testreszabhatók. Az előző bejegyzésemben már felsoroltam rendszerfüggetlen felületeket, amelyek mindegyikét szabadon telepíthetjük, akár többet is! Egy kliens, több felhasználó, mindenki a saját szájíze szerint számítógépezik. Szerény személyem egykor Ubuntu Linux operációs rendszert használt, mára áttértem az Arch Linuxra, de erről majd később. Kezdjük az Ubuntuval! Amiért kezdőként megtetszett, az a felhasználóbarátsága miatt volt. Telepítése egyszerű, használata úgyszintén, azonnal telepíthető szoftverekben gazdag tárolókkal rendelkezik, a *.deb kiterjesztésű állományok tömkelege megtalálható az interneten. Emellett gyors, stabil és hosszútávon használható rendszert kaptam kézhez. Ha a júzer nem szeretne a felületek feltelepítésével is külön-külön bíbelődni, ugyanabból az Ubuntu-verzióból többféle variáns létezik. A Unity-t használó, alapértelmezett Ubuntu (ubuntusok által fejlesztett GNOME "újítás"), az LXDE-t használó Lubuntu, a KDE-t használó Kubuntu (a Google képkeresőjében többnyire a KDE feltelepítés utáni alapértelmezett kinézetével találkozhatunk, hiszen ez a felület a legjobban átalakítható, személyre szabható), az XFCE-t használó Xubuntu, a Gnome Shell felületet használó Ubuntu Studio, és léteznek kifejezetten egy-egy "szakterületre" gyártott disztribúciók is, amelyek ingyenesen letölthetők a www.ubuntu.hu weboldalról. Akár Windows-rendszer mellé is! Amikor két rendszer van feltelepítve a számítógépünkön, azt nevezzük dual-boot-nak. Ennek egyik előnye, hogy ha az egyik rendszer esetlegesen "bekrepálna", még mindig ott van a másik. Windows mellé könnyen, néhány kattintással telepíthető. Szépsége, hogy a Windows ebből mit sem fog fel, tehát Windows alatt nem fog feltűnni nekünk, hogy egy Linux-rendszer is telepítve van a számítógépünkön, a működésére, gyorsaságára, valamint a stabilitására nem lesz hatással. Ubuntu alól viszont elérjük a Windows-os partícióinkat, így a fájlátvitel gyerekjáték lesz. A Linux ismeri a Windows által használt NTFS fájlrendszert, a Windows viszont nem ismeri a Linux által többnyire használt ext2-es, ext3-as, valamint ext4-es stb. fájlrendszereket. Kezdők számára az Ubuntut csak ajánlani tudom. A következő bejegyzésemtől kezdve bővebben fogok írni az Ubunturól, elmesélem, milyen problémákba ütköztem a használata során, milyen számítógépeken és mely verziókat teszteltem, valamint a problémákhoz kapcsolódó megoldásokat is ismertetni fogom. A legközelebbi bejegyzés témája egyelőre csak az Ubuntu feltelepítése lesz. Remélem, minél többen hasznát veszik majd, akik éreznem magukban elszántságot ahhoz, hogy megismerkedjenek a Linux világával. Addig is sok szerencsét és kellemes időtöltést kívánok!